Köszönöm, hogy itt vagy és megtisztelsz az érdeklődéseddel!

Jansik Cynthia Aisha vagyok, az Anyafalva Kismama Applikáció megálmodója, tulajdonosa, dúla, szoptatás segítő, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi karán hallgató és magam is két gyönyörű kislány anyukája! Azon dolgozom évek óta, hogy minél kevesebb nő szájából hangozzon el, hogy “Bárcsak előbb tudtam volna!”

Így kezdődött...

2019 őszén várandós lettem az első lányommal. A terhesség javarészében bent dolgoztam az az akkori munkahelyemen, egy neves nőgyógyászati klinikán – marketing vezetőként – szóval nap, mint nap forgattam, írtam, dolgoztam fel a nőgyógyászati anyagokat és szakemberekkel voltam körülvéve, így ha kérdésem támadt bőven volt, aki megválaszolja. Majd jött a Covid, home officeba kerültem és már nem secperc alatt tudtam feltenni a kérdéseimet a főorvosnak, ezért volt, hogy gyorsabbnak tűnt rákeresni a neten…ahol sorra botlottam az olykor agyrém tanácsokat osztogató felületekbe.

Miért app?

A terhességemet én is követtem különböző angol vagy rosszul fordított kismama appokban, többen is, mert mindegyikben mást szerettem. Működő, magyar fejlesztésű ekkor még nem volt.

Így született meg az ötlet, hogy kéne egy olyan, ami magyar és megbízható, hiteles információkat nyújt, és egy helyen megtalálható az, ami szerintem fontos, hasznos.

Megterveztem az Anyafalvát, megvettem a domaint, tárhelyet…stb –majd a megvalósításhoz neki is fogott egy, meg még egy webes, de sorra buktak bele. Nem sikerült azt abszolválni, amit szerettem volna- így kezdtem feladni, ráadásul ekkor megjelent egy szintén magyar fejlesztésű kismama app is.  Letöltöttem – de nem szüntette meg az igényt bennem Anyafalvára, hiszen én egészen más stílust képzeltem, szerteágazóbb, mélyebb szakmai tartalommal. Ekkor újra elém sodorta az élet Gergőt, akivel már anno dolgoztam együtt. Na és Ő… Ő pikkpakk, rövid idő alatt elém tárta azt, amin az előző fejlesztők mind elcsúsztak. Újra bízni kezdtem, megráztam magam és folytattam.

Bennem pedig kikristályosodott a cél: Minél kevesebbszer hangozzon el, hogy „Bárcsak előbb tudtam volna”.

Aztán megszületett a lányom, akivel megküzdöttük magunkét a gyermekágyi és az azt követő időszakban is… Én, aki nem volt teljesen laikus, napjában mondogattam egy-egy helyzet megoldása után, hogy „Bárcsak előbb tudtam volna”.
Az app első verziója közben kész lett, elérhetővé vált és sok ezren használni kezdtétek. Bennem pedig kikristályosodott a cél: Minél kevesebbszer hangozzon el, hogy „Bárcsak előbb tudtam volna”. Hogy Ti előbb tudjátok. Hogy könnyebb legyen. Hogy tudjatok felelősen dönteni. Hogy tájékoztatva legyetek tényleg hitelesen. Hogy ne fussatok hiábavaló köröket. Hogy ne sodródjatok.

Újabb fordulat

2021-ben a vágyunk beteljesült és újra babát vártam! Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy magam teszteltem le a saját appomat, hiszen abban vezettem a várandósságomat én is, így még jobbra tudtuk fejleszteni. Tudtam, hogy ezúttal sokkal okosabban akarok csinálni mindent és nem sodródni a sok jó tanács között, amiket péládul az előző várandósságomkor a szoptatási időszakunkban kaptam és csak nehézségeket okoztak. Érteni akartam mindent és lehető legjobban csinálni. Így lettem 2022-ben dúla, majd nyáron középhaladó szinten szoptatás segítőként is bővetettem a tudásom, hogy az anyáknak a szülés utáni időszakban is legjobb minőségben tudjak segíteni.

Bizton tudom, hogy a magamba szívott tudásnak és szemléletmód váltásnak ia köszönhető, hogy a második lányom teljesen békésen, beavatkozásoktól mentesen született, s a szoptatása is zökkenő mentes volt.

Útrakeltem

Kezdetben egy-egy ismerős/védőnő által ajánlott konzultációm volt, ahol megláttam a csillogó vagy épp kisírt szemeket, majd kaptam megható üzeneteket, hogy mennyit segített a beszélgetésünk, akár a szülésre való felkészülésben, vagy a szoptatás és gyermekágy kihívásai közepette. Ekkor éreztem meg, hogy kik a felhasználók… Anyák, kismamák, akik sokszor el vannak veszve ebben a nagy információ dömpingben. Végképp beégett, személyesen is jelen akarok lenni.

A legnagyobb öröm
A férjem bátorítására belevágtam az online és személyes szülés és szülésutáni felkészítőkbe, amik nagy sikert arattak. Hálás vagyok, hogy az applikáció több, mint 70 ezer felhasználója mellett már lassan 200 kismamának személyesen is segíthettem felkészülni, vagy éppen megbirkózni az adott kihívásokkal!

Mi a fő motivációm?​

Itt is találkozhattál már velem és az appal

Olyan információkat és tudást adok a kezedbe, aminek köszönhetően sokkal magabiztosabb leszel a várandósságod, szülésed és a gyermekágyi időszakod alatt, így a legjobb döntéseket fogod tudni meghozni! Lépj velem kapcsolatba!

Miben segíthetek? Írd meg!

Nem tudod, hogy melyik szolgáltatás a neked való? Szívesen segítek!